tgy.jpeg

A Kalász Klub az Egészségért szervezésében Dr. Gergely Ákos fogszakorvos, természetgyógyász, budakalászi lakótársunk érdekes előadását hallgattuk meg.

Régebbi korok embere még harmóniában élt az őt körülölelő természettel. Ennek köszönhetően generációk tapasztalatain és megfigyelésein alapuló gyógyító rendszer birtokában volt. A hajdan volt népi gyógymódok élnek tovább a mai masszázsokban, csontkovácsolásban, só-kúrában, a moxa- és köpölyterápiákban, de gyógyító ereje van a táncnak, a zenének, az imának, a böjtnek, stb.

A mai természetgyógyászatot komplementer (kiegészítő) orvoslásnak is nevezik, mely mára tudományos alapossággal rendszerezett ismereteken alapul. A természetgyógyászat a tünetek közös forrását a diszharmónia szintjén keresi, és mindenkor a beteg energetikai állapotának megfelelően választja meg a terápiát. Abból indul ki, hogy az ember nagy egységes rendszer, melyet a test, a szellem és a lélek alkot. Annál többek vagyunk, mint amit a tükörben látunk, mert az ember minden egyes része további rendszert képez. Ezen túlmenően pedig az ember környezetével is állandó kölcsönhatásban áll.

holisztikus gyógyítás (a holisztikus kifejezés a görög holos szóból ered, teljességet jelent) rangsorolja a tüneteket, a horizontális és fizikai síkon kívül a lelki síkra (vertikálisan) is tekint. Az embert individualizálja, és öngyógyító folyamatait serkenti. A gyógyítás lényege: az egészség gyors és tartós helyreállítása. Oki szinten kezeli a betegségeket, és feltétlenül kihasználja a szervezet öngyógyító képességét. A holisztika szerint minden a tudatban dől el. A betegségek többsége pszichoszomatikus eredetű. A fizikai síkon megjelenő betegségtünet már sokkal korábban kialakult a lelkünkben.

A részek összessége nem egyenlő az egésszel. Nem a részeket kell kezelni, hanem az egészre kell figyelni. Az ember egészségét önszabályzó (adaptációs) mechanizmusok tartják egyensúlyban. Ilyenek a hormon-, immun- és idegrendszer, melyek a psziché irányítása alatt állnak.

Mit jelent az egészség? Nem pusztán a betegség hiányát, nem csak a testi, lelki és szociális jólét együttesét. Ennél sokkal többet. Holisztikus megfogalmazásban az egészség azt jelenti: harmóniában vagyok a világgal és önmagammal. Boldog ember vagyok. Az ilyen ember felelősen tud gondolkodni, gondoskodni önmagáról.

A betegség mindig valaminek a hiánya, és a betegség folyamata a szellemben, a lélekben kezdődik.. A betegség azt jelenti: önszabályzó folyamataink kimerültek, ennek jeleként a felszínen megjelennek a tünetek. A fájdalom is a szervezet jajkiáltása energia után. Ha már megbetegedtünk, fel kell ismernünk saját felelősségünket, és akarnunk kell a változást. Meg kell értenünk betegségünk üzenetét. Ha eljutunk az üzenet megértéséhez, okafogyottá válik a betegség. Ezután feladatunk: az egyensúlyi állapot fenntartása.

Homeopátia. Christian Samuel Friedrich Hahnemann 1790-ben kísérleteket végzett a kínafa kérgével. Akkoriban ezt a szert már elterjedten alkalmazták a malária gyógyítására. Úgy vette észre, hogy ha nagyobb adagokat vesz be a szerből, akkor mindazok a tünetek jelentkeznek nála, amiket a malária okoz. Hahnemann elmélete szerint, ami nagy mennyiségben valamilyen tüneteket vált ki, az kisebb mennyiségben gyógyító hatású lehet, sőt, minél kisebb adagot alkalmazunk, annál hatásosabb lesz a szer. A homeopátiás szereket a növényekből, állatokból, ásványokból nyert anyagok alkotják, melyeket megfelelően hígítanak és potencíroznak. Fontos, miként történik a hígítás, és a potencírozás )az anyagot minden hígításnál tízszer erőteljes mozdulattal fentről lefelé rázzák/ütik).

A homeopátiás orvos a gyógyszerképet összehasonlítja a betegségképpel és kiválasztja a leghatékonyabbat. Hasonlót a hasonlóval gyógyít. Nem a betegséget, hanem a beteg embert gyógyítja, azaz beindítja az öngyógyító folyamatot. Olyan lehetséges útja ez a gyógyulásnak, mely egyéni módon segíti a beteg szervezetet abban, hogy az saját magát a testi és lelki kiegyensúlyozottság irányába alakítsa. A beteg ember gyógyulása viszont nagyban függ saját hitrendszerétől. A homeopátia alaptörvénye: nem szabad hárítani, hinni kell a szer hatásában. Ha ellenállást, hitetlenséget tanúsítunk, elmarad a gyógyulás.

Hogyan őrizhetjük meg egészségünket?

1/ Fizikai szinten: rendszeres mozgással (a lendületes séta is mozgás!), gyógytornával, jógával, hastánccal, talpmasszázzsal, különféle masszázstechnikákkal, méregtelenítéssel (fontos az alapgyógynövények ismerete). Ügyeljünk arra, mit iszunk. Igyunk naponta legalább 2- 2 és fél liter biológiailag tiszta vizet (ásványvíz). Ez azért fontos, mivel a sejtek közötti teret is víz tölti ki. A szervezetünk meghálálja, ha jó, tiszta vizet iszunk.

Ügyeljünk a minőségi étkezésre. Ne hiányozzanak a mikro anyagok: vitaminok és ásványok.

Ha fizikai szinten jó karban tartjuk magunkat, akkor az egészségmegőrzés 20-25%-a teljesült. A többi a tudatban dől el.

2/ A lélek szintjén: lelki egészségünk Alfája és Omegája önmagunk és a másik elfogadása. Életünk során erre kell törekednünk.

3/ A szellem szintjén: Igyekezzünk elsajátítani a tudást. Legyen rálátásunk az életre. Tanuljunk meg felülemelkedni problémáinkon.


Az előadáson jegyzetelt:Nagy Edit